Immune Support kapszula 10 különféle természetes összetevővel
Az Immune Support készítményünk fejlesztése során segítségül hívtuk a természet gyógyító és egészségtámogató erejét. Megalkotása során szem előtt tartottuk, hogy a benne lévő vitaminok és növényi kivonatok megfelelően támogassák az egész család mindennapjait.
Ennek elérése érdekében 10 különféle természetes összetevő erejét hívtuk segítségül, melyek többek között a fekete bodza, a bíbor kasvirág (Echinacea), az aszkorbinsav (C-vitamin), a fokhagyma kivonat, a kurkuma gyökér kivonat, valamint a cink-oxid és a Lactobacillus Acidophilus, ami szervezetünkben is alapvetően megtalálható.
A nélkülözhetetlen C-vitamin
Mivel az emberi test magától sajnos nem tud C-vitamint előállítani, ezért nélkülözhetetlen, hogy azt kívülről vigyük be szervezetünkbe. A C-vitamin egy olyan fontos vitamin, ami támogatja az immunrendszerünk megfelelő működését.
Ezen kívül fontos szerepe van a kollagén szintézisben is, hiszen testünk kizárólag csak C-vitamin segítségével képes kollagént előállítani. Nélküle az kioldódik a csontokból, ínakból és porcokból, ezáltal felléphet a csontritkulás, ízületi megbetegedések, a fog-, és hajhullás, valamint a lassú sebgyógyulás problémája. Ezért is kombináltuk többek között C-vitaminnal is a halpeptid kollagént a Beauty Collagen kapszulánkban.
Összefoglalva a C-vitamin:
- hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez.
- hozzájárul a normál kollagénképződéshez és ezen keresztül az erek, a csontozat, a porcok, a fogíny, a bőr és a fogak normál állapotának, működésének fenntartásához.
- hozzájárul a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz.
- hozzájárul az idegrendszer normál működéséhez.
- a normál pszichológiai funkció fenntartásához.
- hozzájárul a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez.
- hozzájárul a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez.
- hozzájárul az E- vitamin redukált formájának regenerálásához.
- fokozza a vas felszívódását.
Lactobacillus Acidophilus, ami természetesen a bélflórában is megtalálható
Étrend-kiegészítőnk tartalmaz az aludt tejben is megtalálható laktobacilusokat, ami az élő organizmusok egyik leggyakoribb törzse. Ez a baktériumtörzs természetesen megtalálható a bélflóránkban is és nagy szerepet tölt be az egészségünk fenntartásában. A bélflóránk harmóniájának fenntartása céljából fontos törekednünk az egészséges étkezésre és a stresszmentes életvitelre, hogy a “jó” és a “rossz” baktériumok egyensúlyát megtarthassuk.
Természetes antioxidáns: A fekete bodza
A Sambucus nigra, azaz a fekete bodza fa őshonos Európában, bár a világ számos más részén is széles körben termesztik. A Sambucus nigra 9 méter magasra nő, és apró fehér vagy krémszínű virágokat hoz, melyek az érés során apró fekete vagy kékes-lilás bogyós fürtökben lógnak. A bogyók, melyből a bodza kivonat készül, meglehetősen fanyarok, és meg kell főzni, hogy meg lehessen őket enni. A fekete bodza magas antocianin flavonoid tartalommal rendelkezik, ami egy természetes antioxidáns, valamint segíthet az immunrendszer normál működésének támogatásában.
Echinacea, azaz a bíbor kasvirág
A természetgyógyászat egyik jól ismert összetevője az echinacea, amit már nagyszüleink is gyakran használtak. Az Echinacea, más néven bíbor kasvirág a százszorszép család virágos növényeinek csoportja. Észak-Amerikában őshonos, ahol prériken és nyílt, erdős területeken nő.
Az Echinacea növények lenyűgöző választékban tartalmaznak aktív vegyületeket, például koffeinsavat, alkamidokat, fenolsavakat, rozmarinsavat, poliacetiléneket, flavonoidokat és cichorsavat, melyek mind támogatják az immunrendszer kiegyensúlyozott működését. Az echinacea cseppek különálló termékként is népszerűek, sokan külsőleg is alkalmazzák. Az echinacea kivonat hozzájárul szervezetünk természetes védekezőképességének erősítéséhez.
A fokhagyma jótékony hatásai közismertek hazánkban is
A magyarok nagy része számára talán már jól ismertek a fokhagyma egészségre gyakorolt pozitív hatásai, melyek a tradicionális, népi gyógyászatból szövődtek be a modern mindennapokba.
A fokhagyma a hagymafélék családjába tartozó növény, amelyet jellegzetes íze és egészségügyi előnyei miatt termesztenek. A fokhagymából származó kénvegyületek az emésztőrendszerből jutnak a szervezetbe, és az egész testet bejárják. Ezek közül talán a leghíresebb vegyület allicin néven ismert. Az allicin azonban instabil vegyület, amely csak rövid ideig van jelen a friss fokhagymában, miután felvágták vagy összetörték. Egyéb vegyületek a diallil-diszulfid és az s-allil-cisztein.
- A fokhagyma antioxidánsokat tartalmaz, ezért támogathatja a normál immun funkciókat
- hozzájárulhat a normál koleszterinszint fenntartásához,
- hozzájárulhat a szív egészségének fenntartásához,
- segít a normál máj funkció fenntartásában.
Kurkuma – az ókoriak kedvence
A tengeri kereskedelem fellendülésének hála már az ókori Görögök is ismerték ezt a fontos növényt, amit mi is belecsempésztünk Immune Support kapszulánkba annak pozitív élettani hatásai miatt. A népi gyógyászatban jól ismert összetevő, ami Ázsia szerte széles körben elterjedt, de már hazánkban is egyre nagyobb teret nyer magának. A nyugati orvoslásban 1990 óta ismerkednek a kurkuma élénk sárga színét adó kurkuminnal.
A kurkumin segíthet a szervezet gyulladásos folyamatainak kontrollálásában, ahogy az egészséges ízületek működését is támogathatja
Mitől egyedülálló az USA medical Immune Support kapszula?
- Vegyszermentes
- Kizárólag természetes összetevőket tartalmaz
- Nővényi összetevők mellett Lactobacillus Acidophilus-t is tartalmaz
Milyen szerepet tölt be az immunrendszer szervezetünkben?
Az immunrendszerünk felelős a természetes védekezőképességünkért. Fontos szerepet tölt be a szervezetünkben felhalmozódott toxinok kiürítésében és más kívülről érkező vírusok, baktériumok legyőzésében, valamint bejutásának megakadályozásában. Amennyiben erős az immunrendszerünk, nem kapunk el bizonyos betegségeket, vagy gyorsabban átesünk rajta, mint amikor természetes védőpajzsunk gyengélkedik. Az immunrendszerünk erősségét meghatározzák bizonyos genetikai faktorok, valamint a saját egészségünk és életmódunk is.
Mitől gyengül le az immunrendszerünk?
Az immunrendszerünk erejét és egészségét több tényező is befolyásolja, mint például az életmódunk, az étkezésünk, az életkörülményeink, genetikai-, és más, kívülről ható faktorok. Amennyiben stresszes életet élünk, olyan helyen lakunk, ahol magas a légszennyezés, és még egészségtelenül is étkezünk, nem csoda, hogy szervezetünknek meggyűlik a baja a testünkben egyre felhalmozódó toxinokkal.
A gyenge immunrendszer jelei:
-állandó betegeskedés, egyik betegségből esünk a másikba
-herpesz, afta
-gombás fertőzések
-vérszegénység
-hajhullás, töredezett körmök
-fáradékonyság, álmosság
-lassan gyógyulunk ki a betegségekből
-autoimmun betegség
-hasmenés/szorulás
-egyéb emésztési problémák
Hogyan támogathatjuk az immunrendszerünk egészségét?
Helyes, tápanyagdús étkezés, és gyakori testmozgás mellett biztosíthatjuk immunrendszerünk egyensúlyát, ám számos esetben ilyenkor is szükségünk lehet étrend-kiegészítők szedésére. Ezek a készítmények pótolják és kiegészítik azokat az esszenciális tápanyagokat, amikre a testünknek szüksége van, de mégsem tudunk elegendő mennyiséget bevinni belőlük.
Pár nap alatt hozzájárult ahhoz hogy a hosszan elhúzódó náthából kigyógyuljak. ??
Majd kiderül!