Az endokannabinoid rendszer jelentősége
- Legutóbb frissítve: június 18, 2021

Tartalomjegyzék
A cannabidiol, azaz a CBD a kannabisz növényben található kémiai vegyület, amely nem tartalmaz THC-t, vagyis pszichoaktív összetevőt, így bódulatot sem okoz. Ez az információs cikk első sorban abból a célból született, hogy az érdeklődők aktuális információkhoz juthassanak az EU-ban, illetve Magyarországon elérhető CBD termékekkel kapcsolatban. A hatályos jogi szabályozás értelmében a CBD termékek nem forgalmazhatók étrend-kiegészítőként. A CBD termékek jelenleg jogszerűen csak kozmetikumként hozhatók forgalomba. A CBD termékekről semmiféle gyógy, vagy egyéb hatás nem állítható.
Az endokannabinoid rendszer (EKR) az emberi és állati szervezetben megtalálható komplex sejtjelző rendszer, amelyet a kutatók a 20. század 90-es éveiben azonosítottak. Felfedezését megelőzte a kannabinoid molekula a THC-vel kapcsolatos kutatása. A szakemberek továbbra is igyekeznek megérteni az EKR pontos működését.
Azonban már most tudjuk, hogy kulcsszerepet játszik sok funkció és élettani folyamat szabályozásakor, beleértve a következőket: alvás-ébrenlét ciklus, közérzet, hangulat, étvágy és metabolizmus, anyagcsere, fájdalom érzet, gyulladás és az immunrendszer további reakciói. Tanulás és memória, motorikus képességek, szív és érrendszeri funkciók, izomképzés, csontok növekedése, termékenység, májfunkciók, szorongás, bőr és idegrendszer funkciója, szociális viselkedés.
Mi az endokannabinoid rendszer?
Az endokannabinoid rendszer (EKR) a sejtjelzés fontos rendszere, ami kiemelkedő szerepet játszik a központi idegrendszer (CNS) fejlődésekor (agy és gerincvelő). Az emberi testben szinte mindenhol jelen van és segít megtartani az emberi test homeosztázisát.
Az endokannabinoid rendszer jelentősége és funkciói
Ez a fontos rendszer a homeosztázist tartja fenn, amit az emberek általában a kedvelt CBD használatával összefüggésben ismernek. Az EKR fontos a fiziológiai folyamatok szabályozásában vesz részt, mint például:
- termékenység és az embrió fejlődése
- immunrendszer tevékenysége
- fájdalomérzet
- közérzet, hangulat
- memória
- étvágy
A kannabinoidok történelmi háttere
Az EKR-t a tudósok a 20. század 90-es éveiben azonosították. Az első endokannabinoidot 1992-ben a Mechoulama laboratórium izolálta: olyan molekulát, amely végezetül a CB1 receptor részleges antagonistájaként volt osztályozva. Azaz arachidonil etanolamid és anandamidnak (AEA) volt elnevezve. Röviddel azután a laboratórium további endokannabinoidot izolált, az 2-arachidonoilglicerolt (2-AG).
Az endokannabinoid rendszerről szóló tanulmány eredeti nyelven itt olvasható.
Az endokannabinoid rendszer működése
Mi működteti az endokannabinoid rendszert?
- endokannabinoidok,
- endokannabinoid receptorok,
- enzimek.
Endogén jelentése
Endogén kannabinoidok, azaz olyan anyagok, amelyeket a test termel. Az endogén szó ugyanis azt jelenti, hogy “belső termelésű”. Vegyi szempontból kannabinoidok, csak azzal a különbséggel, hogy a test saját maga termeli saját szükségletre.
A jól ismert két kulcsfontosságú endokannabinoid:
Segítenek megtartani a homeosztázist, a szervezet egyensúlyát, amely nélkül az élet nem lenne lehetséges. Ezek a kannabinoidok az emberi és állati test szükséglete szerint termelődnek és ingadozó a koncentrációjuk. Ezért nem lehet megmondani, hogy melyik a legjobb kannabionid koncentráció.
Az endokannabinoid jelenléte a testünkben
A testünkben termelt molekulák endogén kannabinoidok nevezik, vagy ismertebb néven endokannabinoid, konkrétan anandamid és 2-arachidonoylglicerol. Ezek a molekulák egész testünkben megtalálhatók, a receptorokhoz kötődnek a sejtek falán és működő alaprendszert képeznek.
Említsünk meg egy példát. Az endokannabinoidok a gerincvelő CB1 receptoraira irányulhatnak, hogy enyhítsék annak fájdalmát. Mások az immunsejteken a CB2 receptorra kapcsolódhatnak, pl. gyulladáskor.
Az említett funkciók hozzá segítenek az emberi test belső környezetének stabilitásához, a homeosztázishoz. Ha valamilyen külső erő, sérülés vagy magas hőmérséklet felbillenti a szervezet egyensúlyát, az EKR segíti a szervezetet, hogy ideálisan működhessen. A szakemberek jelenlegi nézete szerint jelenleg érvényes, hogy az endokannabinoid rendszer elsődleges feladata a homeosztázis megtartása, hogy a testünk optimálisan működhessen.
A bőr receptorai, mint endokannabinoid receptorok
Ezek a receptorok a testben találhatók. Az endokannabinoidok ezekhez kötődnek, hogy jelezzék az EKR-nek cselekednie kell.
Két fő endokannabinoid receptor létezik:
CB1 receptorok, amelyek többségében a központi idegrendszerben találhatók és a
CB2 receptorok, melyek a perifériás idegrendszerben, főleg az immunsejtekben találhatók.
Az endokannabinoidok ezen receptorok bármelyikéhez kapcsolódhatnak. A keletkezett hatások attól függenek, hol található a receptor, amelyhez az endokannabinoid kapcsolódik.
Enzimek
Az enzimek az endokannabinoidok lebontlásáért felelősek, ha teljesítik funkciójukat.
Ezért főleg két fő enzim a felelős:
- amidhidrolízis, amely bontja az AEA-t
- monoacilglicerol lipázis, amely a 2-AG bontja
Tudósok megerősítették, hogy az EKR rendszer és a test endokannabinoidjai különböző folyamatokhoz fontosak. De miként működik ez a folyamat olyan fitokannabinoidok esetében, mint például a pszihotróp hatású THC, vagy a közismert CBD?
A THC és az endokannabinoid rendszer interakciója
A tetrahidrokannabinol (THC) egyike a fő, kenderben található kannabinoidoknak mely egy törvényileg szigorúan ellenőrzött és bódultságot okozó vegyület.
A testben a THC az endokannabinoid rendszer receptoraihoz kötődik, ugyanúgy mint endokannabinoidok. Ez lehetővé teszi, hogy befolyásoljon számos élettani folyamatot. A THC némely hatása kívánatos és az orvostudományban használatos (USA)
A CBD jelentése és kapcsolata a rendszerrel
A kenderben található további fő kannabinoid a kannabidiol (CBD), a THC-től eltérően nincs pszichotróp, tudatmódosító hatása.
A CBD a THC-hez hasonlóan, bár közvetett módon, képes kötődni az endokannabinoid rendszer (EKR) receptoraihoz (cannabinoid receptors).
Kiemelkedő ár-érték arányú CBD olajok
Több mint 300.000 eladott termék világszerte
Több mint 2000 Ötcsillagos vélemény, laboratóriumi tesztekkel igazolt minőség!
- "CBD Olaj 1000 mg + Blood Pressure Ultra kapszula" nem adható a kosárhoz, mert a termék elfogyott.
Fontos!
A blogcikkeinkben közölt információk és állítások az étrend-kiegészítő és kozmetikum készítményeink összetevőiről, valamint azok hatásairól tudományos kutatások és klinikai vizsgálatok eredményein alapulnak. Ezeket az információkat az olvasók széles körű tájékoztatása céljából közöljük, és nem célunk bárkit, bármilyen módon termékek megvásárlására ösztönözni. A cikkekben közölt információk, illetve állítások alapját képező eredeti forrásokat minden esetben feltüntetjük a szöveges tartalom lezárásaként.
Fontos kihangsúlyozni, hogy az étrend-kiegészítők fogyasztása, illetve a kozmetikum készítmények használata nem helyettesíti a kiegyensúlyozott és változatos étrendet, valamint az egészséges életmódot. Fogyasztásuk, illetve használatuk nem helyettesíti továbbá a szakorvosi diagnózis felállítását, valamint a gyógyszeres, vagy bármilyen egyéb orvosi kezelést.
Mielőtt étrend-kiegészítőt fogyasztana, illetve kozmetikum készítményt használna, mindenképpen konzultáljon orvosával, különösen akkor, ha Ön terhes, szoptat, bármilyen egészségügyi problémája van, vagy gyógyszereket szed.
- Oszd meg!
Szerző

Jake Crossman
Nutrition Specialist (CNC-NASM)
Managing Partner, USA Medical
Los Angeles
Szenvedélyesen érdekel az egészség, és lenyűgöz az emberi test bonyolultsága. Szeretek elmélyülni abban, hogy mit jelent valójában egészségesnek lenni, és keresni a módját, hogyan lehetne ezt újragondolni. Folyamatosan keresem az új kutatásokat és lehetőségeket, amelyek hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez és fejlesztéséhez.
Ugyanakkor egyértelmű, hogy valami nincs rendben: a történelem legfejlettebb „egészségügyi rendszere” áll rendelkezésünkre, mégis milliók halnak meg olyan betegségekben, amelyeknek már régen nem kellene fenyegetést jelenteniük.
Ezeknek az okoknak próbálok utánajárni. Célom, hogy a megszerzett ismereteket érthetően osszam meg, hogy te is gazdagodhass ezzel a tudással, és hozzájárulhass a saját egészséged megőrzéséhez.