TERMÉKEK
MENÜ

Egészséges emésztőrendszer: erős immunrendszer

A kiegyensúlyozott bélflóra és az emésztőrendszer egészséges működése hozzájárul a lendületes és teljes élethez. Éppen ezért fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk a kiegyensúlyozott étkezésre, a minőségi pihenésre és a rendszeres testmozgásra is.

Tegyél az emésztőrendszeredért, tegyél önmagadért!

USA medical étrend-kiegészítők az emésztőrendszerért

Csúcsminőségi táplálékiegészítőink gondosan válogatott alapanyagokból és a legmagasabb minőségellenőrzés mellett készülnek.

Az emésztőrendszer működése

Az emésztés egy több szervet érintő, komplex és szükségszerű folyamat, melynek során az elfogyasztott szilárd és folyékony halmazállapotú ételekből szervezetünk a sejtjeink számára is felvehető formában elérhető tápanyagokat készít.

Az emésztés folyamata az étvágy megjelenésével kezdődik, majd a szájüregben az étkezés során megjelent, lúgos kémhatású nyál termelődésével folytatódik. A nyálban található amiláz enzim aztán az elfogyasztott ételekkel érintkezve azonnal, már a szájüregben megkezdi a szénhidrátok lebontását.

A szájból a falat a nyelőcsőbe, onnan a gyomorba kerül, ahol a gyomornedv hatására folyamatosan zajlik az elemek “szortírozása” és lebontása. A többfázisú emésztés során a pépesített, részben lebontott anyagok a gyomorból a patkóbélbe jutnak, majd a hasnyálmirigynedv és az epe hatására az emésztés tovább folytatódik.

A perisztaltikus mozgás következtében az így keletkezett keverék először az éhbélbe, majd a csípőbélbe jut, végül a fennmaradó salakanyagok székelés során távoznak a testből.

Fontos tudni, hogy az emésztés egy enzimekből, ásványi anyagokból, vitaminokból, hormonokból és szervek összehangolt munkájából álló, soktényezős folyamat. Ha csak egy helyen hiba csúszik az emésztőrendszer működésébe, egészségügyi nehézségek, felszívódási zavarok és további kórképek jelentkezhetnek. Te ne várj addig!

Az emésztőrendszer feladatai

Az emésztőrendszer feladatai közé tartozik az elfogyasztott élelmiszerek feldolgozása, az ásványi anyagok, vitaminok és enzimek kiválasztása, valamint felszívódásuk biztosítása mellett a visszamaradt salakanyagok eltávolítása is.

Az emésztőrendszer egyes részeinek vannak nem emésztéssel kapcsolatos funkció is: a nyelv, a fogak, a szájüreg részt vesznek a hangképzés különféle folyamataiban, a hasnyálmirigy pedig hormontermelő funkciójáról is ismert.

Tudj meg többet az inzulintermelésről és az inzulinrezisztenciáról!

Jótékony baktérimok: Mit kell tudni róluk?

Az emésztőrendszer egyensúlyi állapotának fenntartása rendkívül fontos, hiszen a bélflóra gyengülése esetén testünk a kórokozókkal szembeni ellenálló képessége jelentősen csökken, akárcsak az immunrendszer hatékonysága.

Hasmenés, gyomorfájdalom, emésztési problémák vagy antibiotikum-kúra esetén a háziorvos gyakran javasolja jótékony baktériumok alkalmazását. De vajon mik ezek valójában, és mire valók?

Az USA medical PROBIO FORTE kapszulák minden adagjában – ajánlott napi mennyiség 2 db – négy különféle baktériumtörzsből összesen csaknem 40 milliárd organizmus és komplex frukto-oligoszacharid található. A Lactobacillus Acidophilusok a laktázenzim előállításáért, ezen keresztül pedig a tejcukor lebontásáért felelősek. A Lactobacillus Plantarum baktériumok az emésztés egészségének fenntartásában segítenek. A szervezetben természetesen is megtalálható Bifidobacterium Lactis és a Lactobacillus Paracasei törzsek segítségével pedig megerősíthetjük bélflóránk egészségét, és javíthatunk emésztésünk hatékony működésén.

A modern életmód hatásai az emésztésre

A fejlett európai országokban, így hazánkban is, az urbánus, mozgásszegény életmód, a gyakran egyoldalú, rostban és tápanyagokban szegény étkezés hatására, valamint a stresszorokra visszavezethető leggyakoribb emésztőrendszeri megbetegedések nagy része megelőzhető prevencióval és tudatos életmódváltással.

Tippek az egészséges emésztés elősegítésére:

1. Mozogjunk rendszeresen!
A gyakori és intenzív sport jótékony hatása több területen is megmutatkozik. Csökken a stressz, javul a kedély, csökken a testsúly és javul az emésztés.

2. Csökkentsük az alkoholfogyasztást!
Egy-egy pohár borból még nem lesz baj, de a rendszeresen és nagy mennyiségben fogyasztott alkohol megterheli a májat és az emésztőszervrendszer más elemeit. Ha lehet, cseréljük borra a röviditalokat, és mindig tartsunk mértéket is!

3. Együnk kevesebb sót!
A só megköti a szervezetünkben található vizet, így túlzott fogyasztása puffadással, vizesedéssel járhat. Válasszunk inkább friss zölfűszereket, és csökkentsük szervezetünk terheléseit.

4. Folytassunk rostokban gazdag étkezést!
Az elfogyasztott zöldségekben, gyümölcsökben és gabonákban található rostok hozzájárulnak a zavartalan emésztéshez.

5. Adjuk testünknek azt, amire szüksége van!
Ahhoz, hogy szervezetünk jól működjön, egészséges bélflórára van szükség. Ennek elérése érdekében vigyáznunk kell a szervezetünkben természetes módon megtalálható “jó bacik”, enzimek és hormonok egyensúlyára, hiszen nélkülük nem jöhetne létre a tápanyagok hatékony felszívódása.

Ismerd meg közelebbről az USA medical ProBio Forte és Digestive Enzyme készítményeket!

What Our Clients Say
3282 vélemény