Állatbarát Alapítvány
- Legutóbb frissítve: július 26, 2023
Tartalomjegyzék
Bemutatkozás
Az Állatbarát Alapítvány idén 30 éves, fő működési területük Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye. Legfőbb céljuk a sérült, bántalmazott, balesetet szenvedett állatok mentése, gyógyítása, majd örökbe adása. Évente átlagosan 600 kutyát és 80 macskát látnak el, és nagy részük egy éven belül sikeresen új gazdához kerül.
Fontosnak tartják a szemléletformálást, érzékenyítést, hisszik, hogy ezt nem lehet elég korán elkezdeni. Gyakran kapnak meghívást általános iskolákban, középiskolákban, ahol a gyerekek mindig érdeklődve, figyelemmel hallgatják előadásaikat. Ezen felül minden évben 4 héten át 7-16 éves kor között táboroztatnak gyerekeket, ahol játszva tanulhatják meg az állatok tiszteletét, a róluk való gondoskodást.
A felnőtt lakosság „oktatása” is nagyon fontos, ezért a honlapukon rengeteg cikket, írást tesznek közzé a kutyák körében előforduló viselkedési problémákról, azok feloldásáról, kevésbe ismert betegségekről, az ivartalanítás fontosságáról. Jelen vannak továbbá a közösségi médiában is, ahol a szórakoztató tartalmak mellett bemutatják a munkájukat, mindennapjaikat és nehézségeiket is.
Menhelyük bárki számára nyitott. Minden nap 10-15 óra között lehetőség van a gondozásuk alatt álló állatokat megnézni, valamint sétáltatásra is van lehetőség.
Amennyiben lehetőséged van támogatni a menhelyet vagy örökbe fogadni védenceik közül, akkor látogass el a facebook oldalukra vagy honlapjukra:
https://www.facebook.com/AllatbaratAlapitvanyNyiregyhaza
Melyik erősségű CBD olajat alkalmazták/alkalmazzák (250mg, 500mg, 1000mg)?
Az 1000 mg-os, valamint az 250 mg-os CBD olajat használják.
Hogyan és milyen rendszerességgel adagolják, milyen mennyiségben naponta?
Naponta 1x alkalmazzák a reggeli etetésnél élelemre cseppentve. Az 1000 mg-os olajjal kezelt kutya 25 cseppet kap, a 250 mg-os olajjal kezelt pedig 10 cseppet, testtömeg kilogrammnak megfelelően.
Milyen és mennyi idő alatt értek el érzékelhető eredményeket CBD olaj használatával?
Két kutyát kezelnek a CBD olajjal, Juno-t és Thanos-t. Mindketten gázolás miatt, több műtétet igénylő törött csonttal kerültek az alapítványhoz. A műtétek és a fizioterápia bár sikeresek voltak, de a sérülések nem tűntek el nyom nélkül.
Juno hosszabb séták, erősebb fizikai megterhelés után emelte a jobb hátsó lábát, porcerősítő és fájdalomcsillapítók ellenére is. A CBD olajjal való kezelés második hetétől vettek észre nála szemmel látható javulást, bár a járása még nem tökéletes, de már terheli a fájó lábat is. Egy kis bicegés maradt csak vissza.
Thanost combnyaktöréssel kezeltük, dupla combcsontfej eltávolításra volt szükség esetében. A balhátsó lábát egyáltalán nem használta. A javulás estében is a második héttől volt látható, bár sokszor emeli még a fájós lábát, de egyre gyakrabban terheli, teszi le futás, játék közben. Mind kettejükről elmondható, hogy aktívabbak, jobb a kedélyállapotuk is.
- Oszd meg!
Jelenleg a termékeket árusító forgalmazók betegséget megelőző vagy azt kezelő hatásokról, gyógyhatásokról és jótékony hatásokról nem állíthatnak semmit, ahogy az ezekre történő utalás sem megengedett. Informálódáshoz ajánljuk még a a CBD-t használók beszámolóit közvetítő fórumok böngészését, amiből annyit mindenképp megtudhatunk, hogy mások mit tapasztaltak a CBD olaj alkalmazása során. Azonban fontos kiemelni, hogy a CBD nem gyógyszer, nem étrend-kiegészítő és az USA Medical CBD termékeinek nem tulajdonítható gyógyhatás.
Az Európai Parlament (EP) legutolsó hivatalos álláspontja arról, hogy mire jó a CBD? itt olvasható: (Medical use of cannabis and cannabinoids 2019).