Kérdésed van? Hívj minket, segítünk!

8:00-16:00-ig Tel: 06-70-617-14-40

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány

Tartalomjegyzék

Bemutatkozás:

Az alapítvány társadalmi összefogással, állatszerető lakosok és vállalkozók bevonásával hozta létre menhelyét, melyen több mint 300 kutyáról, cicáról gondoskodik. Tevékenységüket Magyarország egyik legnagyobb kiterjedésű, és nagy szociális gondokkal küzdő megyéjében végzik, 1%-os bevételeik mégis azt mutatják, hogy társadalmi beágyazottságuk jelentős, munkájukat tisztelik és becsülik az emberek. Miskolc városa munkájukat 2004. évben Nívó-díjjal, 2008. évben Miskolci Gyémántok-díjjal értékelte. Az alapítvány 2016. évben az év szervezete lett (MÁTSZ).

2016. évben több mint 12.000 magánszemély döntött úgy, hogy a menhely szolgáltatásaival rendszerességével és annak társadalmi hasznosulásával elégedettek, és ezért támogatták adójuk 1%-val. Sajnos a 2017-es évben az elektronikus adóbevallás bevezetése miatt hátrányok érték a szervezet bevételét is. Az alapítványnak nincsenek országos médiában futó reklámfilmjei. Akik a MÁSA-nak adják adójuk 1%-át, azok mind érintettek a MÁSA működésében: önkéntes munkájukon keresztül ismerik a menhely életét, részt vettek a rendezvényeiken, kitelepüléseiken, vagy tőlük fogadtak kutyát örökbe, az elmúlt 23 évben. Az önkéntes munkán keresztül, illetve a közösségi programokon (pl: Kutyagolás) résztvevők a napi szintű gondokat megismerve, egy idő után magukénak érzik és igyekeznek lehetőségeikhez mérten segíteni a menhely életét.

Az alábbi főbb feladatokat látják el:

  • Állatmenhely üzemeltetése, a gazdátlan, kóbor állatok befogadása, egészségügyi ellátása, ivartalanítása, vakcinázása és tartása, új gazdához kerülésükig.
  • Állatmentő szolgálat üzemeltetése a balesetet szenvedett kóbor állatok ellátására Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén és a megye határain túl is.
  • Az állattartási kultúra javítása, iskolaprogramok és más rendezvények segítségével.

Ez a MÁSA titka, ezért fontos ennyi ember számára a fennmaradása:

Háromszáz kutyáról és cicáról gondoskodnak nap, mint nap.
10 alkalmazott és 10-20 állandó önkéntes segíti az állatok közvetlen ellátását.
Eddigi működésük során összesen 15000 kutyának segítettek új gazdához kerüli.
Eddigi eredményeikre méltán lehetnek büszkék. Jelenleg az állatvédelmi szemléletváltás ügyéért szeretnének még többet tenni, új programok létrehozásával.

Amennyiben lehetőséged van támogatni a menhelyet vagy örökbe fogadni védenceik közül, akkor látogass el a facebook oldalukra vagy honlapjukra:

https://www.facebook.com/allatsegito/

http://www.allatsegito.hu/?fbclid=IwAR3Ag53iEfvWneldI5SuPr9Ko79UpuJrZTfE_u8q14FntHN8_zjBUcsURDE

Melyik erősségű CBD olajat alkalmazták/alkalmazzák (250mg, 500mg, 1000mg)?

Leginkább az 1000 és 500 mg erősségű CBD olajokat alkalmazzák, illetve a 250mg-os olaj is használjak.

Hogyan és milyen rendszerességgel adagolják, milyen mennyiségben naponta?

Három kutyánk alkalmazzák folyamatosan a terméket.

Klaus: 12 éves németjuhász keverék, körülbelül 40 kg, 30 cseppet kap naponta az 1000mg-os CBD olajból (Betegségei: dysplasia, lumbosacralis indtabilitás), még kap porcerősítőt.

Akela:10 éves németjuhász keverék (Betegségei: szívféreg pozitív, dysplasia, mastocytoma) körülbelül 40 kg, napi 30 cseppet kap az 1000mg-os CBD olajból, kap még Advocate, Medrol 2 naponta 4 mg-ot

Liza:11 éves puli keverék 1*10 csepp/ nap (Betegsége: mastocytoma), ezen kívül kap még medrol 2 mg 2 naponta

Milyen és mennyi idő alatt értek el érzékelhető eredményeket CBD olaj használatával?

A CBD használata óta Liza puli tünetmentes, mastocytomája nem növekszik. A daganat méretének stagnálását várjuk (lábvégen van, nem szeretnénk amputálni a lábát)

Klaus és Aleka is küzd krónikus fájdalommal, állapotuk jelenleg hullámzó.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Email

Jelenleg a termékeket árusító forgalmazók betegséget megelőző vagy azt kezelő hatásokról, gyógyhatásokról és jótékony hatásokról nem állíthatnak semmit, ahogy az ezekre történő utalás sem megengedett.

Népszerű cikkeink

Legkelendőbb termékeink

What Our Clients Say
3433 vélemény